Sziasztok!
A mai bejegyzésem témája egy teljesen vakon vásárolt könyv lesz. Semmit sem tudtam róla. Egyszerűen csak megtetszett a borítója, láttam, hogy Rubin pöttyös, emellett olcsó is volt, szóval gondoltam, miért ne vegyem meg? :D
Ez a csoda nem más volt, mint Alessandra Torre-tól a Hollywoodi mocsok. A bejegyzésem spoileres, de az olvasása után is élvezhető a könyv.
Kezdjük azzal, hogy miután kiolvastam a könyvem, velem maradtak a szereplők. Annyira képszerű az egész, hogy szinte láttam magam előtt az összes történést. Alessandra Torre nagyon jól ír. Legszívesebben minden mondatot kiírtam volna Molyon idézetként, mert hihetetlenül jó a stílusa is, a humoráról nem is beszélve.
Kicsit nehézkes volt eleinte követni, hogy kinek a szemszögéből íródott az adott rész. Oké, hogy a szám és a személy is változik, Cole E/3-ban van írva, Summer E/1-ben, de azért legalább jelölhették volna egy egyszerű COLE vagy SUMMER felirattal, mint ahogy például a Fenevadban is.
Ezt azért elég hamar meg lehet szokni, és ahogy ezzel kibékültem, rájöttem, mennyire tökéletes szereplőkkel is van dolgom. Nem a szó szoros értelmében tökéletesek, hanem pont az ellentettje. Vannak hibáik, erősségeik, jó és rossz tulajdonságaik egyaránt, és ami a legfontosabb, hogy egymástól külön álló, különböző személyiségük. Semmit sem utálok jobban egy könyvben, mint a túl hasonló karaktereket. Emellett, a mellékszereplők is jól kidolgozottak voltak. Kedvencem közülük egyértelműen Bennington és Cocky lett! :)
Cole fejlődése nagyon jól látszik, izgalmas, hogyan jut el A pontól B-be. Igazi könyves pasi karakter, nagyon kedves a szívemnek, hamar megszerettem. Annak ellenére, hogy a vajpuha, gyengéd oldala nem igazán kapott hangsúlyt, élvezettel követtem végig az útján. Tetszett a szál a házasságával kapcsolatban is, érdekes színt adott a történetnek.
Summer erős, igazi déli, ami a szívén, az a száján karakter. Néha számomra már ez egy kicsit túlzás volt és átesett a dolog a ló túloldalára: voltak részek, amikor a belső vívódásai, a tagadása és a makacssága kifejezetten idegesített. Azt veszem észre, hogy az ilyesmi jellegű, Rubin vagy Aranypöttyös romantikusoknak a női karakterek a gyengéi, például a Kedves Aaronben is Ruby volt számomra nagyon idegesítő. (Csak miatta nem kedvenceltem a könyvet. ITT elolvashatjátok az értékelőmet a könyvhöz.) Itt azért Summer nem volt annyira gáz, de sokszor legszívesebben a falba vertem volna a fejemet, hogy mégis... Miért nem lép végre, vagy miért nem törődik bele, hogy kell neki ez a férfi?
Ami tetszett, hogy ezt azért valamilyen szinten ellensúlyozta a temérdek mennyiségű humor. Kifejezetten szórakoztató volt, ahogy Cole bánt a csirkével, Cockyval. Szerintem pont így tenne egy kisbabával is. Ki az, akinek eszébe jut bekötni biztonsági övvel egy csirkét? És milyen briliáns Írónőre vall egy ilyen ötlet?
Tetszettek a filmes kulisszatitkok, mint például, hogy veszik fel a meztelen jeleneteket, hogy nincs is olyan szék, aminek a támláján a neve van és hogy milyen egy filmsztár trélere egy forgatáson.
Ami még kicsit idegesített, az az volt, hogy nagyon nagyon sokára derült ki, mi Summer bűne, ami miatt kitagadták a déliek. Bár őszintén, maga a titok olyan nagy volumenű volt, hogy minden várakozást megért.
Az ötlet és a storyline viszonylag eredeti volt, de ez az amatőr színésznő - seggfej színész kissé kombó lerágott csont. Mindenesetre Alessandra Torre ezt is érdekessé tudta tenni, és ez számomra hatalmas elégtétel.
A Hollywoodi mocsok végével kapcsolatban csalódott is vagyok, meg nem is. Egyik főszereplő sem hazudtolta meg önmagát. Kicsit mégis elhamarkodottnak tűnik nekem, olyan, mintha a filmről lekerült volna a fókusz és ez egy halvány átmenettel átkerült volna Sole kapcsolatára. Amit talán nem is bánok annyira! Kétség sem fér hozzá; oda meg vissza voltam ezért a fordulatért.
A Lélektársakban, ami valószínűleg a következő rész (lesz majd?), kicsit csalódtam. Summer annyira más volt... Talán komolyodott? Igazából fogalmam sincs, de az biztos, hogy nem olyan, mint a könyv elején kötekedő, nagyszájú Summer. Ebben a részben már a pikáns részekből is sok volt egy kicsit. A Lélektársak a családi életükre fókuszál, és annak ellenére, hogy az első két fejezete annyira nem tetszett, szívesen elolvasnám, hiszen érdekelne, mi lesz Mastenékkel.
Megjegyzés küldése