Holly Black: The Cruel Prince - A kegyetlen herceg

 Sziasztok! 

Ma egy olyan könyv értékelését hoztam el Nektek, amiről már rengeteg jót hallottam, sokan ajánlottátok nekem. Aki nem olvasta még, annak üzenem: IDEJE BESZEREZNI A KÖNYVET ÉS ELOLVASNI! Ja és... SPOILERVESZÉLY!

Emlékszem, A kegyetlen herceget először az egyik kedves barátnőmnél láttam, nagyjából másfél éve, az utolsó gimis edukációnkra menet. A vonaton olvasta, angolul. És én annyira másra számítottam. 

A felnőttek mindig aggódnak és suttognak. -12. oldal

Egyáltalán nem csalódtam, de az igazat megvallva, ami leginkább megfogott, az a világ kidolgozottsága, a csodás, képszerű leírások, hogy minden összefügg mindennel, a lények sokszínűsége, és az eleje kicsit olyan volt, mintha kimentem volna egy mezőre, és nagyítóval vizsgáltam volna a csodálatos módon öntudatra ébredt növények sokaságát és egyéb apró lények rohangászását. 

A barokk körmondatok is tetszettek, bár, ha éjjel olvastam, ezeket kissé nehézkes volt felfognom, de hamar belejöttem ebbe is, ahogy a high fantasyba is. Ez volt az első ilyen besorolású könyvem és iszonyatosan örülök, hogy A kegyetlen herceggel kezdtem! :)

Kezdetben megszakadt Jude-ért és Tarynért a szívem, aztán rájöttem, hogy ebben a könyvben senki sem az, mint akinek tűnik. Jude egy agresszor, kezdetben örömét leli abban, ha másokat bánthat. Az ő jellemfejlődése lenyűgöző, nagyon tetszett! Azt hittem, az összeomlását majd páholyból nézhetjük végig, de fenomenális volt a fordulat, amit az Írónő eltervezett neki. Nem számítottam rá, hogy egy ilyen független és erős karakterré növi ki magát. Sejtettem, hogy így lesz, de azért erre nem számítottam. 

Tary viszont... Jaj, na ő is megér egy misét... Szokás mondani, hogy alamuszi nyuszi nagyot ugrik. Na hát ő még annál is nagyobbat ugrott, csak nem elég nagyot, hogy kiugorja magát a sztoriból. Pedig azt kellett volna tennie. Egy idő után nagyon irritált, sőt, kifejezetten utálattal álltam hozzá. Nem is, inkább undorral. Egy ideig érdeklődéssel követtem az ő szálát is, de aztán az ominózus bejelentés ellenszenvet váltott belőlem ki. Tudta, hogy Jude... És mégis... 

Vivi viszont nagyon jó testvérük. Bár számomra a szerepe szempontjából végig semleges maradt, örültem, hogy létezik. 

Volt egy pont, amikor úgy éreztem, Tündérföldén mindenki beteg, és szerintem nem is tévedtem túl nagyot. Elég, ha csak Balekint vesszük alapul, vagy Madocot. És ezt a tézisemet azért alátámasztotta a világ milyensége is. Madoc sapkája, a folyamatos vérontás, Cardan és csatlósai kegyetlenkedése, a gyerek kivágása... Megerősített az Aliz csodaországban egyik része is, amit Jude olvasott fel: 

– De nem szeretnék bolondok közé menni – jegyezte meg Aliz.

 – Ó, ez ellen nem tehetsz semmit – mondta a Macska. – Mi itt mind bolondok vagyunk. Én is bolond vagyok. Te is bolond vagy.  

– Miből gondolod, hogy én bolond vagyok? – kérdezte Aliz. 

– Annak kell lenned – mondta a Macska –, különben nem jöttél volna ide. -133. oldal (Varró Dániel és Varró Zsuzsa fordítása)

Szerintem Madoc egyébként tényleg szerette a lányokat, és az apa szerepet is igyekezett betölteni, csak a hataloméhség felülkerekedett minden egyéb érzelmén. Olyan kakofón Orianával a kapcsolatuk, de hát amint kiderültek a részletek a nő múltjáról, megértettem, miért van vele. És azt is, miért ilyen védelmező, ha Oakról van szó. Igazából amilyen unszimpatikus karakternek indult, a végére annyira megszerettem. 

Locke... Róla nem is tudom, mit mondhatnék. Az elszakított szárnyú fiúnak segített és itt belopta magát a szívembe. Nem tudtam eldönteni, csali-e, vagy sem. Aztán benyögte ezt: 

Mert egy megkezdett történet vagy. Mert látni akarom, mit teszel majd. Részese akarok lenni a történetednek. -121. oldal

Drámai, romantikus figura, csak balhé legyen, bor és sajt, és akkor minden jó. Aztán ugye tudjuk, mi lett. És annyira felidegesítettem magamat, hogy erről sohatöbbé, egy szót nem szólok, mert felrobbanok.

És végül Cardan... Nagyon felháborítottak a dolgok, amiket megengedett magának. Elszakította a fiú szárnyát, a tündéralmás jelenet is kivágta a biztosítékot, borzasztóan nehezen viseltem a kegyetlenkedéseit, de aztán... megértettem, miért ilyen. Balekin közre játszik ebben, hiszen általa Cardan csak ezt az agresszív szeretetet, vagy szeretet megvonást ismeri csak, mint emberek közötti ragasztó anyag. A valódi szeretetet (ami akkor szólna nagyot, ha a következő két kötetben valaki megtanítaná őt erre, ami ennek a valakinek is tanulási folyamat lenne), egyáltalán nem ismeri. Ezért irigyli mások kapcsolatait, ezért bújtatja elkeseredett segélykiáltását a gonoszságok mögé. 

Nem tudom, mikor, de megszerettem őt. Bármilyen undorító és kegyetlen is... Mindenkinek szüksége van szeretetre, és ha őt nem szerette senki, hát majd én fogom. Mindenki megérdemli, hogy szeressék. 

Szerintem ő lett a legjobban kidolgozott karakter, az ő jellemét tudtam a leginkább megérteni, annak ellenére, hogy az effajta viselkedés nagyon távol áll tőlem. 

Másfajta befejezésre számítottam, kicsit elkapkodottnak tűnik, de ennek ellenére alig várom, hogy a következő két részben még közelebb kerülhessek a szereplőkhöz, és nagyon várom, innentől milyen nehézségek gátolják majd a főhősnőnk útját. Úgy szeretném, ha Csótány, Szellem és Bomba is fix helyet kapna majd a történetben! 

Összességében, ha valaki szereti a fordulatos, izgalmas, összefüggésekkel és ármánykodással teli, áll-leesős kissé romantikus regényeket, akkor A kegyetlen herceg neki való!





Megjegyzés küldése

Kövess az Instagramon!

Copyright © A bookworm named Honey. Designed by OddThemes