Sziasztok!
Ezúttal egy olyan könyv értékelését hoztam el Nektek, amit a Könyvmolyképző raktárvásárán vettem.
A helyzet az, hogy jól bedőltem a Molyos címkézésnek, és emiatt csalódnom kellett, bár leszögezném, ha nem számítok semmi konkrétra, ez nem így lenne; de szépen sorjában mindent leírok. Igyekszem szpoilermentes lenni.
A legelső dolog, amit megállapítanék, hogy szerintem ez nem egy romantikus regény. Egyáltalán nem. Ha már valami ilyesmi címkét szeretnénk ráaggatni, találóbb lenne inkább simán csak a ,,szerelem" címke, mert hát, az van benne... Nagy hévvel belekezdtem, hiszen köztudott rólam, hogy leginkább akkor tudok beleszerelmesedni egy könyvbe, ha az tartalmaz valamilyen formában romantikát. De most azt kell, hogy mondjam, hogy nem ilyen formában kell romantikusnak lennie, mint az Álom két keréken volt... Ennél ezerszer többre számítottam!
Nagyon sokáig nem tudni, mitől sorolta be ezt a regényt valaki a romantikus kategóriába, sőt, sokáig azt sem lehet tudni, ki lesz majd a szerencsés, akibe Auden beleszeret. Már, ha beleszeret, de ez egy más tészta.
Auden egy tizennyolc éves lány, éppen most érettségizett, és élete első szabad nyarát tölti az egyetem előtt. Éjszaka képtelen aludni, ezen kívül pedig... Hát, egy szociális krumpli. Komolyan, egyáltalán nem tud semmit sem a kapcsolatokról, legyen az baráti, szerelmi, esetleg gyerek-szülő kapcsolat. Ezt mind el is tudtam hinni, de egy idő után nagyon zavaróvá vált, hogy nem képes kitörni ebből, annak ellenére, hogy nagyon intelligens és hamar tanul meg akár elég bonyolult dolgokat is.
Úgy éreztem, ahogy Auden nyara, a könyv is kicsit döcögősen indul be. A fogalmazása eleinte nagyon basic szinten működött, valahogy így:
- Hogy vagy? - kérdezte.
- Jól. - mondtam.
- Az jó.
- Igen. - feleltem.
Nyilván ez egy kicsit eltúlzott példa volt, de szerintem mindannyian tudjátok és érzitek, mire is gondolok pontosan.
A hetvenkettedik oldalnál úgy éreztem, soha nem lesz vége. Idegesített a citromba harapott Auden, az apja egy lehetetlen, önző karakter és még mindig semmi nyoma nem volt még csak a szerelemnek sem. Egyszerűen nem kötötte le a figyelmemet.
De aztán valami megváltozott. Auden végre hagyta, hogy elnyelje a nyár, a barátnők és ami a legfontosabb: végre elfogadta, hogy nem csak úgy lehet élni, mint egy darab papír, hanem legális, ha az embernek érzései is vannak.
„Az éjszaka mindent megváltoztatott, tágította a lehetőségeket. Amiket egymásnak mondtunk, és amiket együtt csináltunk, mind nagyobb értelmet nyert a sötétben. Mintha az idő egyszerre felgyorsult és lelassult volna.” -171. oldal
Végre utat enged az érzéseinek, illetve nem utolsó sorban megjelenni Eli, és én innentől kezdve kezdtem élvezni a könyvet. Sokkal könnyebben ment az olvasása is.
Eli karaktere (tudom, ez az én műveletlenségem hibája, de mire rájöttem, hogy kell kiejeteni a nevét, már majdnem a könyv végén jártam... :"D ), a srác, aki segít Audennek a küldetésében, nagyon közel került hozzám. Jól megalkotott szereplő, kellően titokzatos és tökéletesen hozza azt a zárkózott, mégis jólelkű pasit, aki sokáig hiányzott ebből a könyvből. Heidin, Auden mostohaanyján kívül, kedvencem lett.
Heidi és az Auden apja... Jaj, jobban örültem volna, ha az ő száluk nem keveredik bele a sztoriba. Robertet csak megsimogattam volna. Egy vaslapáttal. Számomra abszolút értékelhetetlen karakter.
Nagyon tetszett, ahogy Eli fokozatosan bontja le Auden előtt a barikádokat, amiket a hónapok során maga köré vont és hogy a kapcsolatuk koránt sem átlagos. Gyakran gondoltam úgy, hogy ez több, mint egy szimpla, kibontakozó szerelem.
Egyébként az érzéseim kettejükkel kapcsolatban végig hullámzóak voltak, néha nagyon elégedett voltam, néha egyáltalán nem, például a táncparkettes jelenet annyira semmitmondó volt, hogy rendesen mérges lettem. Pedig annyira gyönyörű lehetett volna!
Sokszor viszont volt egy olyan sanda gyanúm, hogy túl sok részt húztak ki ebből a könyvből. Mintha kimaradtak volna elég fontos részek. És ezeket hiányoltam is. Rájöttem, hogy a számomra hiányzó részek miatt érzem azt, hogy ez egy olyan könyv, ami a szülők nyüglődéséről szól, egy vékony és halvány színű kiegészítő szállal, ami nyomokban romantikát tartalmaz, de amúgy... olyan semmilyen.
Az viszont kárpótolt, hogy tudtam rajta nevetni. Voltak vicces részei, amiken hangosan felnevettem, így ezt mindenképpen a pozitívumokhoz és a plusz pontokhoz írnám. Tetszett, hogy a karakterek képesek az öniróniára.
Meglátszik, hogy az Írónőnek nem sokkal a könyv megjelenése előtt született kisbabája, sok babás rész van, aminek kifejezetten örültem, mert nagyon szeretem a kicsikéket! De néha ezt is túlzásnak éreztem sajnos.
Enyhén csalódott vagyok a befejezés miatt. Nem olvashattam a bálról, és az utolsó fejezet, ami epilógusként szolgált, nem engedett igazi bepillantást a jövőbe. Olyan kis sovány. Amit viszont kiemelnék, az Adam utolsó megnyilvánulása: a póló. Nem is igazán a póló, hanem sokkal inkább az, amit üzenni szeretne vele. A bicikli bolt új neve. Őszintén, megkönnyeztem. Nagyon szép gesztusnak gondolom, amit tett!
Hogy ne csak a könyv belsejéről essen szó, szeretnék most pár sort írni a külsejéről is. Szerintem a borító borzasztóan félrevezető, nem mellesleg olyan, mintha befejezetlen lenne. A homok, mint talaj megvan, de ha valamilyen elhomályosított képet tettek volna be háttérnek, például egy naplementét, akkor félig meg tudnék vele barátkozni. Azért csak félig, mert soha nem volt ilyen rész a könyvben, a ruha színét sem értem, mert Auden egyik alkalommal sem ilyen ruhát választott ki és Elinek elvileg hosszú haja van, és a karja heges. Na ezekből egyik sem köszön vissza a borítón.
A cím alapján pedig valami olyasmi sztorira számítottam, ami sok biciklizéssel, esetleg utazással kapcsolatos. Ezekből egyiket sem kaptuk meg igazán.
Mindent összevetve úgy gondolom, nem olyan borzasztó ez a könyv, viszont nagyon csalódott vagyok a romantika hiánya miatt. Tökéletes lett volna ez a regény, ha nem számítok szerelemre, hanem szimplán barátságra és egy család, na meg egy baráti kör nyári történetére.
Örülök, hogy elolvastam, mert hozzámtett valamit, az élettel kapcsolatos bölcsességei eszméletlen találók, de sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy nem lett a kedvencem. De mindenképpen adok még második esélyt az Írónőnek. Mert az mindenkinek kijár.
Ha jól értesültem, 2019-ben a Netflix megvette a könyv jogait, így hamarosan film vagy sorozat várható belőle. Nagyon remélem, az adaptációban nagyobb és több szerepet kap majd Eli. Kíváncsi vagyok, melyik színészt fogják a szerepére kiválasztani. Még nincs tippem, de nagyon izgatott vagyok! :D
Ezen kívül Sarah Dessen a könyv végén említést tesz néhány zeneszámról, ami átsegítette őt a nehéz napokon, mikor nem volt ihlet, illetve általuk közelebb kerülhetett a karakterekhez.
Összefűztem Nektek ezeket a dalokat, hogy Ti is rá tudjatok hangolódni erre a könyvre! Az alábbi linkre kattintva találjátok a lejátszási listát!
https://www.youtube.com/playlist?list=PLtcUHIXIl7ac8b5xPXS9YwGnYMnUfcmRr
Megjegyzés küldése