Sziasztok!
Ma az Éles helyzet kritikáját szeretném elhozni Nektek. Először is, szeretném leszögezni, hogy a bejegyzésem nem spoiler mentes.
Olyan feldúlt vagyok emiatt a könyv miatt, egyszerűen... Nem tudok dűlőre jutni vele. Óriásit csalódtam!
Na de kezdjük az elejétől...
Aggódtam elkezdeni, mert késő volt már és korom sötét. A napokban randalírozott egy fehér kiskutya a kertünkben és aznap este bejött arra a részre is, ami a mi kutyánknak van elkerítve. Éppen, hogy csak elkezdtem olvasni, ki kellett menni Mimikével éjszaka pisilni, nehogy akkor is bent legyen a másik kutyus.
Végül úgy döntöttem, olvasom tovább, vizsgaidőszak előtt vagyok, ha jönnek a zombik, hogy megegyenek, hát jöjjenek.
Aztán a könyv alatt végül egyszer sem éreztem azt az áhított, borzongató érzést. Egyáltalán nem volt félelmetes.
Az effajta in medias res kezdés sosem nyerő nálam, idegesített, hogy sokáig nem áll össze a kép, ki az a Lily, vagy hogy a regény kezdetén mi is történik pontosan. Az már más tészta, hogy Sloane, a főszereplő, kezdetben olyan volt, mint egy bot. Fizikailag is és agyilag is. Nekem -annak ellenére, hogy ugye nem tudtam semmit- hamarabb leesett, hogy itt bizony baj lesz, mint neki, holott körülötte eszegették egymást a hullák.
Ennek ellenére eleinte izgatottan olvastam, vártam, hogy mi lesz, hogy végre történjen valami és... Semmi sem történt. Egy zombi apokalipszisról szóló könyvtől mindent vár az ember, csak azt nem, hogy unalmas...
Az már nagyon hamar kiderült számomra, hogy eléggé elcseszett bandával van dolgom. Trace viselkedése volt a legkirívóbb, miatta többször is elgondolkodtam azon, hogy hagyom a fenébe ezt a könyvet és inkább többé felé sem nézek. Így kellett volna tennem.
Sajnos mégis tovább olvastam. Kitartottam az utolsó betűig, de egy örökkévalóságnak tűnt. Folyamatosan azt nézegettem, számolgattam, mikor lesz már végre vége.
Az események hullámzóak voltak, a hosszú, mély hullámvölgyek után pillanatnyi csúcsok jöttek, amik nagyon el tudtak kapni, izgalmasnak találtam őket, aztán megint történt valami, ami egyszerűen levitt az életről is. Mint például a Grace körüli események, mikor Baxter visszatér. Na akkor eltörött bennem valami a könyvvel kapcsolatban.
Rhys lett a kedvencem. Illetve, a sok semleges szereplő közül számora ő emelkedett ki jobban. Végig ő tudott a legjózanabb maradni, pedig azért amit róla megtud az olvasó, az sem semmi. Arról nem is beszélve, hogy ő hisz még a kézzel írt szerelmeslevelekben.
Cary nagyon szimpatikusnak indult, úgy gondoltam, nincs olyan dolog, ami ezen változtathatna, aztán kibújt a szög a zsákból és kiderült, hogy mit tervezett Harrisonnal. Na ezen a ponton én is megleptem magamat: Trace vált szimpatikussá, mert megvédte a kisfiút. De azért ez az állapot sem tartott sokáig, Trace újra seggfej lett. Rosszabb, mint azelőtt.
Mindannyian, de leginkább Trace és Harrison számomra értékelhetetlen karakterek, Trace azért, mert iszonyat nagy bunkó, Harrison azért, mert semmi értelme nincs, hogy benne van a történetben. Olyan, mintha csak egy szellem lenne, aki csak sír és károg.
Viszont úgy éreztem, ahogy zajlanak az események, Sloane egyre normálisabbá, emberibbé válik. Talán Rhys segíttette ehhez hozzá, és csak remélni merem, hogy az ő kapcsolatuk a további részekben (amiket messziről elkerülök) nem fog megromlani.
Számomra ez a könyv az indokolatlan tettek és indokolatlan halálesetek regénye volt. Nagyon untam, majd meggebedtem, ahogy el kell olvasnom és emellett még baromira fel is dühített! Mi az, hogy ennyien meghalnak? Ez most komoly? Olyan, mintha az Írónő menet közben jött volna rá, hogy unalmas, és hopp, máris megöl néhány szereplőt.
A befejezés ugyan lóg a levegőben, de tetszett. Drámaira sikeredett és az utolsó 30 oldalt csak úgy faltam. Bár azt nem tudom megmondani, hogy azért, hogy végre végezzek vele, vagy pedig azért, mert végre történt valami...
Nagyon elégedetlen vagyok, ennél sokkal jobbra számítottam. Jobbat akartam volna, hiszen annyi potenciál van egy ilyen jellegű könyvben!
A borítója sem tetszett annyira. Olyan, mintha a képen látható lány eltűnne egy feketelyukban, vagy nem is tudom, néha, amikor ránéztem a könyvre, olyan volt, mintha csak szemtől felfelé lenne rajta a lány arca.
A hangulata a Dead Maze nevű játékot idézte, amit különösen szeretek, ezért nem értem, hogy miért nem fogott meg a könyv.
Nem ajánlom gyengébb idegzetűeknek illetve azoknak, akik a pörgősebb sztorikat kedvelik. Szerelmi szál van benne, de annyira elenyésző, hogy kár is megemlíteni.
Olyan mélyre dugom ezt a könyvet a polcomon, amennyire csak tudom. Látni sem akarom, sőt, rá sem bírok nézni... Olyan furcsa közérzetet biztosított, hogy forog a gyomrom, ha eszembe jut.
Vigyázzatok magatokra és köszönöm, hogy elolvastátok a mai bejegyzést!
H
Megjegyzés küldése